Az elmúlt hétvégén is több versenyen volt érdekelt a Delta RSE Érd, közülük a tatabányai farsangin fényes éremmel sikerült gazdagodnia a Pest megyei fiataloknak.
A vasárnap tartott tornán két csapattal, serdülő és mini korosztályban vettek részt Dömötör-Mátrai Beáta tanítványai. Előbbiben az induló kilenc együttesből a második, vagyis ezüstérmes helyezést érték el a deltások. Utóbbiak mezőnyében - amely egyben az országos mini bajnokság fordulja is volt - kilencedik lett az érdi gárda, a résztvevő tizennégy klub közül.
Az országos serdülő bajnokság (OSB) 4. fordulójára február elején került sor, amelyen a Gödöllő ellen 3:1-es győzelemnek örülhetett a Delta, azonban a gyenesdiásiak túl nagy falatnak bizonyultak: a balatoniak 3:0-ra nyertek ezen a találkozón. Végül a csoport negyedik helyén zárt a Delta és nem jutott be a legjobb tizenkettő közé, ami kissé furának tűnhet annak tükrében, hogy az alapszakaszban másodikként végzett, a középszakaszból pedig az első három kerülhetett tovább...
Az országos ifjúsági kupa (OIK) 4. fordulójának Budaörs adott otthont, amelyen a hazaiak mellett a Kecskemét és a Göd vett részt, no meg természetesen a Delta. Dömötör-Mátrai Beáta lányai annak ellenére remekeltek ezen a napon, hogy több érdi játékos is influenzával küzdött. Valamennyi találkozójukat 3:0 arányban megnyerték. Ezzel a teljesítménnyel végül megnyerték az alsóházat és összesítésben a 13. helyen végeztek. A tavalyi eredményhez képest (20. hely) jelentős előrelépés a mostani.