Három korosztályban voltak érdekeltek a Delta RSE Érd strandröplabdázói szombaton és vasárnap. Háromszor állhattak fel a dobogó valamely fokára.
Megnyerte az U18-as korosztály küzdelmeit a Tátrai Nikolett–Tombor Bori páros a Kispest Open harmadik, hétvégi fordulójában. Ebben a kategóriában két érdi duó indult: Laub Regina Veress Kata oldalán próbált szerencsét, de eső miatt félbeszakadt mérkőzéssel és későbbi rosszulléttel is szembe kellett nézniük, így „csak” bronzérmet sikerült szerezniük.
Az U20-as mezőnyben Király Olívia és Horváth Réka lépett homokra a kispesti strandon. Itt kilenc páros nevezett, a deltások végül harmadikként zárták a tornát.
U16-ban a Tombor Szonja–Fertődi Dóra kettős volt érdekelt, de előbbi napközbeni rosszulléte miatt kérdésessé vált a további szereplés, végül – a szervezők engedélye mellett – Tátrai Zsanett váltotta Tombort és így továbbra is versenyben tudott maradni az érdi páros.
Az országos utánpótlás bajnokság 4. fordulóját rendezik az előttünk álló hétvégén, ugyancsak a kispesti strandon. Szintén itt megkezdődik a felnőtt ob is, amelyen elindul a 16 esztendős Tátrai Nikolett válogatottbeli partnerével, Tóth-Lakits Petrával.