Dömötör-Mátrai Beáta kapta az Érdi Sport Díjat 2019-ben. Az elismerést Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése adományozta a Delta Röplabda Sportegyesület vezetőedzőjének.
A korábbi huszonötszörös magyar válogatott sportoló ötszörös magyar bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes teremröplabdában, továbbá kétszeres strandröplabda magyar bajnok. Az érdi egyesületben 2007-ben kezdte meg edzői munkáját. Az elsősorban utánpótlás-nevelő klubban jelenleg mintegy száz különböző korosztályú gyermek tréningezik a kezei alatt.
A Dömötör-Mátrai Beáta és edzőkollégái által irányított csapatok évről évre sikeresen szerepelnek a korosztályos bajnokságokban, a felnőtt gárda pedig már második évén is túl van az NB II-ben, amelyben szinte végig a bronzéremért küzdött. A sikeresség szemléltetéséhez bőven elegendő, ha csak a 2018/2019-es, nem mellesleg még véget nem ért szezon kluberedményeit nézzük: az Országos Mini Kupán és a Közép-magyarországi Regionális Bajnokságban aranyérmes, az Országos Gyermek Bajnokságban és az Országos Szupermini Kupán bronzérmes lett a Delta RSE Érd.
„Minden nagy sporteredmény mögött szükséges, hogy ott legyen egy támogató család. Enélkül ez nem valósulhatott volna meg az én esetemben sem, férjemnek és az egész családomnak nagyon sok köszönettel tartozom.” - nyilatkozta honlapunknak Dömötör-Mátrai Beáta a díjátadó ünnepséget követően.
Beusnak mi is tiszta szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy még hosszú évekig szolgálja klubunkat!