Ismét hazai pályán szerepelt U15-ös és U20-as csapatunk is a hétvégén. Mindkét gárda egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a játéknapot.
2022. 11. 12., szombat
Női U15 II. osztály, Nyugat, Érd
Delta RSE - MTK Budapest fehér 3-0
SZOSI B - Delta RSE 3-0
Delta: Méhn, Maczkó, Szabó, Csordás, Vincze, Czifra, Tóth B., Kiss, Ürögi, Tóth L., Dozet, Kozma, Kauba. Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita
Hopkáné Wolf Rita: „Az első mérkőzésen szépen játszottak a lányok és hozták a kötelező győzelmet. Viszont a tabella élén álló SZOSI-t sajnos nem tudtuk megszorítani. Bár nem tudom, miért ijedtek meg lányaink, hiszen, ha nyitás-nyitásfogadásban hozzuk, amit tudunk, akkor partiban lehettünk volna ellenfelünkkel. Nagyon sajnálom, hogy ebben a téthelyzetben sokaknak >tele lett a nadrágjuk<!”
Nyolc forduló után hat győzelemmel és két vereséggel, az előkelő harmadik helyen állnak a tigrisek a csoportban.
2022. 11. 13., vasárnap
Női U20 II. osztály, Nyugat, Érd
Delta RSE - Emericus-BDSE 3-0
Delta RSE - TRSE 0-3
Delta: Gyüre, Budaházy, Madari-Tóth, Kovács, Kőhalmi, Fodor, Kiss D., Bódi, Zahorszki, Bertalan, Rizmajer. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.
Dömötör-Mátrai Beáta: „Az első meccsen hoztuk a közelezőt, aminek örültem, de a második mérkőzésre elfelejtettünk röplabdázni! Igaz, sok a betegünk a kezdőcsapatból, de ez nem lehet indok a tatabányai találkozóra!”
Nyolc forduló után a Delta hetedik a tabellán.