3:0-ra nyerte első rájátszásbeli összecsapását a Dela Röplabda SE a női NB II-ben.
Pozitív előjelekkel várta a Delta RSE a Szombatelyi Egyetemi SE elleni találkozót, a női röplabda NB II nyugati alsóház 1. fordulójában. A házigazda érdi csapat ugyanis az alapszakaszban kétszer is legyőzte aktuális ellenfelét.
Ennek megfelelően jól kezdett a Delta és az első szettet óriási pontkülönbséggel, 25:10-re behúzta. A második és harmadik játszma már nem volt ennyire egyoldalú, sőt, az utolsóban 18:18-nál döntetlen is volt az állás. Ennek ellenére mindkét etapot 25:19-re nyerték Bódi Boglárkáék és begyűjtötték a győzelemért járó bajnoki pontokat.
„Örülök, hogy sikerült a kitűzött célt teljesíteni és 3:0-ra nyerni. A második és harmadik szettben kicsit ugyan kiengedtünk, de a szettek végén megrázták magukat a lányok és szépen hozták a kötelezőt” — értékelt Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző.
Női röplabda NB II, alsóház, nyugat, 1. forduló
Delta RSE Érd - Szombathelyi Egyetemi SE 3:0 (10, 19, 19)
Delta: Szokolai, Kiss D., Bódi, Kiss B., Bakos, Ürögi. Csere: Riedl, Szilvássy, Cseh, Kauba, Katona. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.
A Delta RSE Érd legközelebb február 17-én 18 órától, a Szent Benedek Röplabda Akadémia II. otthonában lép pályára.