Öt mérkőzésen voltak érintettek röplabdázóink az elmúlt hét folyamán.
Női NB II Közép csoport, Budapest
Palota RSC - Delta Tigrisek 3-1
Hopkáné Wolf Rita vezetőedző: Hopkéne Wolf Rita: „Elég fontos mérkőzés volt ezen a mérkőzés a jövőt illetően. Sajnos nem sikerült a győzelem. A támadás befejezések nem voltak hatékonyak. Mezőnyben többet kell mozogni, ellenfelünk ebben is jobb volt ezúttal.“
U12 kismini bajnokság, I. osztály, Érd
Delta Tigrisek narancs - MTK Budapest 2-1
UTE U12 Lila - Delta Tigrisek narancs 3-0
Horváth Réka vezetőedző: „A hétvégén lezajlott az U12-es bajnokság idei évének utolsó fordulója, amelyet hazai pályán rendeztünk, a Bolyai Iskolában. Az első mérkőzésen az MTK ellen léptünk pályára. Egy kiélezett párharc bontakozott ki, ahol a lányok nagy lelkesedéssel és kitartással játszottak. Végül sikerült 2:1-es győzelmet aratnunk. A második találkozón bár mindent megtettek a lányok, a fáradtság érezhető volt a játékukon, és ezúttal nem sikerült szettet nyernünk. Ellenfelünk koncentráltabb és gyorsabb volt, de ezen a mérkőzésen is sokat tanultunk.“
A Delta Tigrisek negyedik helyen állnak a tizenkét csapatos csoportban.
Női U15 I. osztály, középszakasz, Érd
Delta Tigrisek - SZOSI A 0-3
DVTK-Piros - Delta Tigrisek 3-1
Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző: „U15-ös csapatunk sajnos kikapott mind a két mérkőzésén. Az elsőn nagyon sok saját hibánk volt és komolly gondjaink akadtak a nyitásokkal és a fogadásokkal is. A második mérkőzésen sokkal jobban játszottunk, de sajnos nagyon rosszkor vétettük a hibákat. Nem voltunk messze a győzelemtől, még úgy sem, hogy elég tartalékosan tudtunk kiállni.“
Hajrá, Delta Tigrisek!