A Delta Röplabda SE két NB II-es játékosa, Puskás Liliána és Bódi Boglárka ismét homokra lépett, és egy hétvége alatt két strandröplabdaversenyen is megmérette magát.
A páros pénteken, a Lupa Beachen rendezett U22-es versenyen az ötödik helyet szerezte meg, vasárnap pedig a kecskeméti, szintén U22-es Domb Kupán remek teljesítménnyel bronzérmet nyert. Puskás Liliána kiemelte, hogy mindkét tornát nagyon élvezték, ráadásul több nevesebb csapatot is sikerült megszorongatniuk.
– Ez nagyon jó visszajelzés számunkra, hiszen sokat fejlődtünk az első közös meccsünkhöz képest. Emellett különleges élmény volt számomra, hogy vasárnap Kecskeméten, a szülővárosomban játszhattunk. Sok ismerős arccal találkoztam a háló túloldalán is – fogalmazott Liliána.
Csapattársa, Bódi Boglárka szerint az elmúlt versenyekhez képest sokkal felszabadultabban játszottak.
– Ez leginkább annak köszönhető, hogy egyre jobban összeszoktunk, párosként tudunk játszani és kiegészítjük egymást a pályán. Ez a hétvégi eredményeken is látszik. Bármilyen ellenfél ellen lépünk pályára, mindent megteszünk a győzelemért. Úgy érzem, most végre megmutathattuk, mire vagyunk képesek, és a saját játékunkat tudtuk játszani – mondta Bogi.
A Delta Röplabda SE játékosai számára a hétvége nemcsak az érmek, hanem a folyamatos fejlődés és az összeszokottság szempontjából is sikeresnek bizonyult.