A női röplabda NB II felsőházának keleti csoportjában az érdi Delta RSE Tigrisek öt szettes mérkőzésen maradtak alul a Szolnoki Sportcentrum vendégeként, így 3–2-es vereséggel, de egy ponttal zárták a bajnoki nyitányt.
A találkozó első szettjében jól kezdett a Delta, és végig magabiztosan játszva 25–22-re nyert. A második játszmát azonban a hazaiak hozták 25–18-ra, majd a harmadikban is nyertek, 25–15-tel fordítottak. A negyedik szettben újra visszatértek az érdi lányok, és 25–15-tel egyenlítettek. A döntő játszmában fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a végjátékban a Szolnok bizonyult pontosabbnak, és 15–10-re megnyerte a szettet.
„Az alapszakasz első mérkőzésén sajnos kikaptunk a Szolnok csapatától 3–2-re, így azért 1 pontot sikerült szereznünk. Nincs szégyelnivalónk, szépen helytálltunk, egy picit annyiban vagyok mérges, hogy a saját hibáink miatt lett inkább ez az eredmény. Rosszkor elkövetett nyitásrontások, illetve fogadási hibák. Ezekre minden mérkőzésnél nagyon oda kell figyelni. Dolgozunk rajta tovább” - értékelt Hopkáné Wolf Rita vezetőedző.
Női NB II, felsőház, keleti csoport, 1. forduló
Szolnoki Sportcentrum – Delta RSE Tigrisek 3–2 (–22, 18, 15, –15, 10)
Delta: Pálházi, Kozma, Fodor, Kiss D., Bódi, Kiss B., Ürögi, Dömötör, Mitró, Tóth (liberó). Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita.



5 x magyar bajnok,








