NB II-es felnőtt együttesünk mellett U15-ös lányaink is bemutatkoztak a hétvégén. Mindjárt három mérkőzés is jutott Hopkáné Wolf Rita tanítványainak Tatabányán, melyek közül két alkalommal is győztesen hagyták el a játékteret.
Lejátszotta első mérkőzését a Delta RSE Érd a női röplabda NB II új idényében. A nyáron átalakult gárda ugyan három szettben kikapott hazai pályán a vendég Tatabányai Röplabda SE-től, a harmadik szettben mégis nagyon közel állt a részsikerhez.
Immáron hivatalosan bejelenthetjük, hogy három új játékossal bővült a Delta RSE Érd NB II-es női röplabdacsapatának kerete. Ketten Budapesten játszottak legutóbb, a harmadik érkező pedig külföldről tért haza.
Kezdetét vette a női röplabda U17-es országos bajnokság másodosztálya a hétvégén. Az első játéknapon a Delta RSE Érd három mérkőzést játszott Tatabányán.
3:0-s győzelemmel nyitotta a 2021/2022-es szezont a Delta RSE Érd a női röplabda U19-es országos bajnokságban. Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző együttese hazai pályán fogadta és győzte le az Újfehértót.
ALAPELVÜNK:
Csak a MINŐSÉGI MENNYISÉGBŐL SZÜLETIK MINŐSÉG.
"A sport a kultúránk része, közösségi élményt ad."
VÁRJUK 6 ÉVES KORTÓL LÁNYOK ÉS FIÚK JELENTKEZÉSÉT
Edzéseinket a Bolyai János Általános Iskolában tartjuk
2030 Érd, Erzsébet u. 30.
(bejárat az Emília utca felöl)
Kedd: 16:00-18:00
Szerda: 16:00-18:00
Péntek: 16:00-18:00
Jelentkezés:
Delta Röplabda Sportegyesület Érd
Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző
Telefonszám: +36 20 610 66 22
5 x magyar bajnok,
3 x strandröplabda magyar bajnok
25 x magyar válogatott
Czabajszki autó- és gumiszerviz
Peugeot Pé-Ta
Fókusz Computer
Sportmarket
Zimax kft
2030 Érd, Csanád u. 98
Érd Újság
Dömötör László, elnök
+36 20 610 6610
Dömötör-Mátrai Beáta, vezetőedző
+36 20 610 6622