A Delta RSE Érd „A” U11-es korosztályú lánycsapata második helyen végzett a Budapest-bajnokság soros fordulójában, szombaton. A fővárosi esemény fináléjában a Gödöllővel szemben maradtak alul az érdi gyerekek. A Delta „B” ötödik helyen zárt.
Két mérkőzésen lépett pályára a Delta RSE Érd U15-ös csapata a regionális bajnokságban, Szentendrén. A tigrisek a házigazda Dunakanyar és a Dunakeszi ellen is 3-0-ra nyertek a szombati eseményen. A gárda vezetőedzője, Dömötör-Mátrai Beáta valamennyi játékosának lehetőséget tudott biztosítani, akik jól kiegészítették egymást a pályán.
Az országos mini bajnokság soros tornájának adott otthont a székesfehérvári Felsővárosi iskola tornacsarnoka. A szombati eseményen részt vett a Delta RSE Érd fiúcsapata is, amely az előkelő harmadik helyen zárt.
Czidor Dániel fiai a házigada Fésüs Röplabda Akadémia és a Dunaferr SE mögött zárták az OMB-tornát. A csoportmérkőzések után a csapatnak reális esélye volt döntőt játszani, azonban 2-1-re alulmaradt a későbbi aranyérmestől. A bronzmérkőzésen viszont sikerült javítani, a Dág 2-1-es felülmúlásával érmek kerülhettek az érdi nyakakba is. A versenyen összesen hat klub indult.
A torna végeredménye:
1. Fésüs Röplabda Akadémia
2. Dunaferr SE
3. Delta RSE Érd
4. Dági SE
5. SzoSE
6. PTE-PEAC
A Delta RSE Érd játékosai és szakvezetése ezúton is köszöni a szurkolóknak az egész éven át tartó bíztatást! Találkozunk újra a 2018/2019-es bajnoki évadban!
Lezárult az NB II-es női röplabda-bajnokság 2017/2018-as szezonja, amelyben a Delta RSE Érd újonc együttesként vett részt. A rájátszás utolsó fordulójában a Közgáz csapatát fogadták a tigrisek a Vörösmarty iskola tornacsarnokában.
A mérkőzés első játszmája szoros küzdelmet, no meg eredményt hozott: hol a hazaiak, hol a vendégek jutottak néhány pontos előnyhöz. A végjátékban 24:24-nél egyenlített a Delta, de a következő pontokat a budapestiek szerezték és nyertek 26:24-re.
A második felvonásban a rendkívül fiatal Hainzmann Rege nyitásainak is köszönhetően 3:6-os hátrányból 11-6-os előnyt kovácsolt a Delta, boldog pillanatokat okozva az egész szezonban lelkes hazai szurkolótábornak. A folytatásban újra átvette a vezetést a vendég alakulat és végül három ponttal, 25:22-re győzött.
A harmadik szettben - ami később kiderült, a szezon utolsó játékrésze volt - az első perceket leszámítva a korábbinál nagyobb fölényben játszott az érdinél szemmel láthatóan idősebb korosztályt felvonultató Közgáz. 17:10-nél már héttel vezetett, végül 25:18-ra nyert, amivel a bajnokit is hozta 3:0 arányban.
NB II., rájátszás, 5. forduló:
Delta RSE Érd - Közgáz SC 0:3 (-24, -22, -18)
Delta: Tombor B., Laub R., Hainzmann R., Gál W., Czubora N., Végh A. Csere: Tátrai Zs. (liberó), Tombor Sz., Jakab B., Baumann F., Flach D., Darvas H. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.
ALAPELVÜNK:
Csak a MINŐSÉGI MENNYISÉGBŐL SZÜLETIK MINŐSÉG.
"A sport a kultúránk része, közösségi élményt ad."
VÁRJUK 6 ÉVES KORTÓL LÁNYOK ÉS FIÚK JELENTKEZÉSÉT
Edzéseinket a Bolyai János Általános Iskolában tartjuk
2030 Érd, Erzsébet u. 30.
(bejárat az Emília utca felöl)
Kedd: 16:00-18:00
Szerda: 16:00-18:00
Péntek: 16:00-18:00
Jelentkezés:
Delta Röplabda Sportegyesület Érd
Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző
Telefonszám: +36 20 610 66 22
5 x magyar bajnok,
3 x strandröplabda magyar bajnok
25 x magyar válogatott
Czabajszki autó- és gumiszerviz
Peugeot Pé-Ta
Fókusz Computer
Sportmarket
Zimax kft
2030 Érd, Csanád u. 98
Érd Újság
Dömötör László, elnök
+36 20 610 6610
Dömötör-Mátrai Beáta, vezetőedző
+36 20 610 6622