Lezárult az NB II-es női röplabda-bajnokság 2017/2018-as szezonja, amelyben a Delta RSE Érd újonc együttesként vett részt. A rájátszás utolsó fordulójában a Közgáz csapatát fogadták a tigrisek a Vörösmarty iskola tornacsarnokában.
A mérkőzés első játszmája szoros küzdelmet, no meg eredményt hozott: hol a hazaiak, hol a vendégek jutottak néhány pontos előnyhöz. A végjátékban 24:24-nél egyenlített a Delta, de a következő pontokat a budapestiek szerezték és nyertek 26:24-re.
A második felvonásban a rendkívül fiatal Hainzmann Rege nyitásainak is köszönhetően 3:6-os hátrányból 11-6-os előnyt kovácsolt a Delta, boldog pillanatokat okozva az egész szezonban lelkes hazai szurkolótábornak. A folytatásban újra átvette a vezetést a vendég alakulat és végül három ponttal, 25:22-re győzött.
A harmadik szettben - ami később kiderült, a szezon utolsó játékrésze volt - az első perceket leszámítva a korábbinál nagyobb fölényben játszott az érdinél szemmel láthatóan idősebb korosztályt felvonultató Közgáz. 17:10-nél már héttel vezetett, végül 25:18-ra nyert, amivel a bajnokit is hozta 3:0 arányban.
NB II., rájátszás, 5. forduló:
Delta RSE Érd - Közgáz SC 0:3 (-24, -22, -18)
Delta: Tombor B., Laub R., Hainzmann R., Gál W., Czubora N., Végh A. Csere: Tátrai Zs. (liberó), Tombor Sz., Jakab B., Baumann F., Flach D., Darvas H. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.
A legjobb hatba jutás volt a tétje az országos gyermek bajnokság tegnapi tornájának, amelyen a Delta RSE Érd mellett a Gödöllő, a Kecskemét és a Vasas vett részt. Az eseményt a TF otthonában rendezték.
Elsőként a Vasas ellen lépett pályára a Delta RSE és a kezdeti 9:5-ös vezetés után a budapestiek magukra találtak és fordítottak. Ezután már inkább az ellenfél akarata érvényesült és végül 3:0-ra kikaptak a tigrisek. Két meccs szünet után a Kecskeméttel folytatta az Érd a mérkőzés-sorozatot. Sikerült feljavulni játékban, aminek az eredménye 3:0-s győzelem lett. A nap végére maradt az OGYB legjobb hat együttese közé jutás tétjével bíró összecsapás, a Gödöllő-Delta mérkőzés. Jól kezdték az első szettet az érdi lányok, de az ellenfél erős nyitásai és a nem túl acélos Delta-védekezés miatt a gödöllőiek nyerték a játszmát. A második felvonás kulcsfontosságúnak bizonyult: fej fej mellett haladtak a csapatok, de a végjátéknál szettlabdája volt a Deltának, amit a Gödöllő hárított, majd 27:25-re megnyerte ezt az etapod is és így 2:0-s előnybe került. A harmadik játékrészben már végig az ellenfél vezetett és végül 3:0-ra kikapott az érdi alakulat, elbúcsúzva az 1-6. helytől.
Eredmények:
Vasas - Delta RSE Érd 3:0
Delta RSE Érd - Kecskemét 3:0
Gödöllő - Delta RSE Érd 3:0
A Delta a folytatásban a 7-12. helyért játszik az országos gyermek bajnokság 2017/2018-s kiírásában. Legközelebb a pünkösdi hétvégén röplabdázik ez a korosztály.
3:0-ra kikaptunk a TAC-SZESE vendégeként az NB II-es női röplabda-bajnokság Közép csoport rájátszásának utolsó előtti fordulójában.
Eredmény:
TAC-SZESE - Delta RSE Érd 3:0 (13, 21, 21)
Delta: Tombor B., Laub R., Nagy B., Gál W., Czubora N., Végh A. Csere: Tátrai Zs. (liberó), Jakab B., Darvas H., Flach D., Baumann. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.
Dömötör-Mátrai Beáta: „Jól indult a meccs, 11:11-ig teljesen partiban voltunk. Ezután viszont komoly gondjaink adódtak a fogadásokkal és a labdamenetek befejezésével. A második és harmadik játékrészben a fiatalabbaknak is játéklehetőséget biztosítottam, sajnos a végjátékokban fogadási hibák miatt nem tudtunk bravúrt elérni.”
A bajnokság utolsó fordulójában hazai közegben lép pályára a Delta RSE Érd. Április 8-án 16 órától a Közgáz gárdáját fogadja az érdi Vörösmarty Gimnázium tornacsarnokában.
Harmadik helyen zárt a Delta RSE Érd mini korosztályú csapata a Kecskeméten tartott OMB-fordulón. A kisdöntőben 2:1 arányban nyertek Czidor Dániel játékosai a Vasas ellen.
Az országos serdülő bajnokság utolsó fordulójában 3:0-ra verte a Delta a Balatonfüredet vasárnap. A győzelem elsősorban a ponterős szerváknak és a remek centertámadásoknak volt köszönhető.
A Budapest-bajnokságban is pályára léptek a tigrisek. A két érdi mini korosztályú alakulat közül az egyik hatodik, a másik hetedik helyen végzett. A torna felkészülés is volt egyben a május 5-6-án rendezendő Országos Mini Kupára.
Négy játszmában, 3:1-re maradt alul a Delta RSE Érd a Szegedi RSE otthonában, az NB II-es női röplabda-bajnokság hétvégi játéknapján. Dömötör-Mátrai Beáta tanítványai a harmadik felvonásban megnehezítették a hazaiak dolgát, olyannyira, hogy meg is nyerték a szettet. Ezután viszont ismét a vendéglátók domináltak és végül győzelemmel zárták a bajnokit.
NB II rájátszás, Közép-csoport:
Szegedi RSE - Delta RSE Érd 3:1 (16, 17, -19, 15)
Delta: Darvas H., Laub R., Nagy B., Jakab B., Czubora N., Végh A., Csere: Tátrai Zs. (liberó), Tombor Sz., Tombor B., Gál W., Hainzmann R. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.
A bajnokság következő, utolsó előtti fordulójában a TAC-SZESE vendége lesz a Delta. A találkozó szombaton 15 órakor kezdődik.
ALAPELVÜNK:
Csak a MINŐSÉGI MENNYISÉGBŐL SZÜLETIK MINŐSÉG.
"A sport a kultúránk része, közösségi élményt ad."
VÁRJUK 6 ÉVES KORTÓL LÁNYOK ÉS FIÚK JELENTKEZÉSÉT
Edzéseinket a Bolyai János Általános Iskolában tartjuk
2030 Érd, Erzsébet u. 30.
(bejárat az Emília utca felöl)
Kedd: 16:00-18:00
Szerda: 16:00-18:00
Péntek: 16:00-18:00
Jelentkezés:
Delta Röplabda Sportegyesület Érd
Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző
Telefonszám: +36 20 610 66 22
5 x magyar bajnok,
3 x strandröplabda magyar bajnok
25 x magyar válogatott
Czabajszki autó- és gumiszerviz
Peugeot Pé-Ta
Fókusz Computer
Sportmarket
Zimax kft
2030 Érd, Csanád u. 98
Érd Újság
Dömötör László, elnök
+36 20 610 6610
Dömötör-Mátrai Beáta, vezetőedző
+36 20 610 6622