Három mérkőzésből hármat nyertek a Delta RSE Érd versenyzői az országos ifjúsági bajnokság szombati játéknapján. A Kecskeméten rendezett harmadik OIB-fordulón a vendéglátókat 3:0, míg a Budaörs és a Göd együttesét 3:1 arányban múlták felül Dömötör-Mátrai Beáta röplabdás palántái. “A mostani magabiztos sikerhez nagyban hozzájárult, hogy játékosaink részt vettek a 2016 perc elnevezésű évindító versenyünkön, ami jó felkészülésnek bizonyult erre a tornára.” - értékelt a Delta vezetőedzője.
Korábbi és jelenlegi válogatott sportolók, edzők és vendég olimpikonok részvételével zajlott le az idei év első röplabdás rendezvénye. A “2016 perc, a röplabdázás ünnepe” során 2016 percen át ütötte a labdát a több mint százötven versenyző, tizenhat csapatra leosztva. A vasárnap délelőtt megtartott gálamérkőzést a tornát végül megnyerő Gépállat SC játszotta az augusztusi, hazai rendezésű junior női Európa-bajnokságra készülő válogatott játékosaiból összeállított vegyes együttessel.
A röplabda országos serdülő bajnoksághoz hasonlóan a gyermek korosztály résztvevőit is Tatabánya látta vendégül. A múlt hétvégén lebonyolított up-versenyen egy győzelmet és két vereséget ért el a Delta RSE Érd.
A Ráckeve és a Göd ellen lépett pályára a Delta RSE Érd a közép-magyarországi régiós bajnokság U18-as korosztályában.
Eredmények:
Delta RSE Érd - Ráckeve 3:1
Delta RSE Érd - Göd 1:3
ALAPELVÜNK:
Csak a MINŐSÉGI MENNYISÉGBŐL SZÜLETIK MINŐSÉG.
"A sport a kultúránk része, közösségi élményt ad."
VÁRJUK 6 ÉVES KORTÓL LÁNYOK ÉS FIÚK JELENTKEZÉSÉT
Edzéseinket a Bolyai János Általános Iskolában tartjuk
2030 Érd, Erzsébet u. 30.
(bejárat az Emília utca felöl)
Kedd: 16:00-18:00
Szerda: 16:00-18:00
Péntek: 16:00-18:00
Jelentkezés:
Delta Röplabda Sportegyesület Érd
Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző
Telefonszám: +36 20 610 66 22
5 x magyar bajnok,
3 x strandröplabda magyar bajnok
25 x magyar válogatott
Czabajszki autó- és gumiszerviz
Peugeot Pé-Ta
Fókusz Computer
Sportmarket
Zimax kft
2030 Érd, Csanád u. 98
Érd Újság
Dömötör László, elnök
+36 20 610 6610
Dömötör-Mátrai Beáta, vezetőedző
+36 20 610 6622