A Delta Tigrisek a Salgótarjáni BTC-t fogadta szombaton a női röplabda NB II rájátszás alsóházának közép csoportjában. Hopkáné Wolf Rita vezetőedző gárdája némi pihenőt közbeiktatva kétszer is megmérkőzött ellenfelével.
Mindkét találkozón meggyőző fölényben röplabdáztak az érdi lányok, aminek az lett az eredménye, hogy szettveszteség nélkül, mindkét bajnoki párharcot 3-0-ra nyerték.
Delta Tigrisek - SBTC 3-0 (7, 17, 5)
Delta: Kozma, Kiss D., Bódi, Kiss B., Ürögi, Dömötör, Méhn. Csere: Puskás, Tóth (liberók), Nagy, Fodor, Gaszt-Nemes. Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita.
SBTC - Delta Tigrisek 0-3 (11, 7, 7)
Delta: Kozma, Kiss D., Bódi, Kiss B., Ürögi, Méhn. Csere: Puskás (liberó), Dömötör, Nagy, Fodor, Gaszt-Nemes. Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita.
Hopkáné Wolf Rita vezetőedző: „Kötelező győzelmeket sikerült abszolválnunk. Ez a két mérkőzés arra volt jó, hogy a vasárnapi, Palota elleni rangadó előtt átmozgassuk a lányokat. Akik kevesebb szerephez jutnak általában mérkőzéseken, ők is kaptak játéklehetőséget.“
Ezzel a két sikerrel a Delta 19 pontos és feljött a tabella második helyére. Az első Palota 21 pontos, de két mérkőzéssel többet játszott, mint az érdi csapat.
Szép volt, lányok!