Zsinórban hetedik győzelmüket aratták a Delta Tigrisek a női röplabda NB II-ben. Az alsóházi rájátszás közép csoportjában - miután szombaton két mérkőzést is játszottak a és mindkettőt megnyerték 3-0-ra a Salgótarján ellen - a Palota RSC vendégei voltak az érdi lányok vasárnap, Budapesten.
Az első helyen álló vendégek ellen a második helyezett Delta 25-16-ra behúzta az első, majd 25-21-re a második szettet is. Ezután viszont előbb szépített (25-23), később egyenlített (25-22) a házigazda. A mindent eldöntő ötödik játszmát azonban ismét Hopkáné Wolf Rita vezetőedző tanítványai nyerték 15-12-re, így a mérkőzést is 3-2-es sikerrel zárták.
Női NB II rájátszás, alsóház, közép csoport
Palota RSC - Delta Tigrisek 2-3 (-16, -21, 23, 22, -12)
Delta: Kozma, Kiss D., Bódi, Kiss B., Ürögi, Méhn. Csere: Puskás, Tóth (liberók), Dömötör. Vezetőedző: Hopkáné Wolf Rita.
Hopkáné Wolf Rita vezetőedző: „Az ellenfél otthonosan mozgott a saját termében, de az első szettben egyáltalán nem talált gyenge pontot rajtunk. Aztán mi elkezdtünk nyitásokat rontani, ők pedig felbátorodtak, de előnyünket a második szettben nem hagytuk el. Elfáradtunk, mert azért nagyon kellett koncentrálni, a nyitásokra megint nem figyeltünk, a saját hibáinkból élt néha az ellenfél, így elhitettük velük, hogy van esélyük. Kiegyenlítettek. Az 5. szettet gyönyörűen kezdtük, mindent feltettünk egy lapra, keményen, harcosan küzdöttünk és minden bejött. A lányok kitettek magukárt, óriásit játszottak, feljavultak a nyitások, a támadásokat erősen, eszesen megoldottuk és megnyertük a döntő szettet. Gratulálok, ez igazi csapatmunka volt!“
A játéknap után ugyan maradt második helyen a Delta 21 ponttal nyolc mérkőzést követően, de már csak egyetlen pont a hátránya az első, ugyanakkor eddig tíz bajnokin szerepelt Palotával szemben.
Szép volt, lányok, szép volt!